HALOTTASKÖNYV - KRITIKÁK
Ontológiai kivetülés
Rőmer Ádám a Magyar Játékszínben
"Mély tartalommal rendelkező, inspiráló hatású modern színházi előadáson vehet részt, aki elszánja magát és nem retten meg a cím negatív hatásától és érez magában elég lélektani erőt az élet egyik legkomolyabb kérdésén elmerengeni." >>
Erdei Lilla kritikája a Science Caffe-n
"Minden összefügg mindennel, kicsi a naggyal, elvont a konkréttal, az elmúlás a születéssel, abban a karmikus mátrixban, amelyben élünk; a legnagyobb ellentétek sem többek egyazon érme két oldalánál. Az előadásról kisétálva úgy érezzük, korok teltek el, vagy még inkább: kívül kerültünk az időn." >>
Gerebenics Nóra a CampusOnline-on
"Lehet, hogy ez nem az az előadás, amire egy nehéz nap végén szórakozni be tudunk ülni. Lehet, hogy tőlünk is kér némi energiabefektetést. Lehet, hogy még a megtekintés után napokig is a fejünkben marad az, amit itt láttunk. De ha valaki hajlandó erre, és éppen megfelelő állapotban talál rá a Halottaskönyv, annak elementáris erővel feltörő, katartikus élményben lehet része." >>
Turbuly Lilla a 7óra7.hu-n
"Összeérnek az utak és az ívek, a legjobban talán abban az alkotók által vallott bizonyosságban, hogy mindig van a kézenfekvőtől, a megszokottól eltérő nézőpont, még az olyan alapkérdések tekintetében is, mint születés, élet, halál, és ennek is érdemes adni egy lehetőséget. De összeérnek – a formát tekintve – az előadás hangulati egységében is, amely az egyszerűségében erős látványvilágnak és a két színész intenzív és hiteles jelenlétének köszönhető, jelenjenek meg bármely nemben és alakban." >>
Örök körforgás két testbe szorítva
Bálint Ilma az Exstasis fesztiválújságban
"A darab finom eszközökkel a hangulatkeltésre és az elgondolkodtatásra épít, és mindezt remekül teszi. Az ember fülében még sokáig megmarad a poros csöndet megtörő lágy ének, a reszelős hangú orosz beszéd, és mindenhol csak azt az óraingaként megjelenő kék teáskannát látja, amely talán az időt méri. A hátralévőt." >>
Galgóczi Ági a Debrecenplus.hu-n
Donald kacsaként motyogó öregasszony, orosz katona, rizsben fürdő tibeti szerzetes. Halál és újjászületés, s egy feneketlen teáskanna melyben mindig van víz, amikor a színészeknek szüksége van rá. Kegyetlen és maradandó élményt adott Radikális Szabadidő Színház előadása, október harmadikán a Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozó keretén belül. >>
Polner Zoltán a Szegedi Szépírásban
"...valami különös halandzsaszöveggel fűsze-rezve játszották a haldokló utolsó óráit, és mutatták be a temetési szertartás biblikus vonatkozásait." >>
Kirántják a strucc fejét
Tari Sarolta a hír6.hu-n
"A keleti írás csak kiindulópontja a játéknak, sokkal inkább építkezik szabad asszociációkból, s nyújt képet az alkotók elmúláshoz való viszonyáról. Szimbólumrendszere egyszerű, letisztult, számos értelmezési képet mutat. Az anyóka köveket gyűjt, amelyekről gondos jegyzeteket készít. Mintha párkaként irányítaná a sors folyamát, mintha – Danilo Kis után szabadon – készítené a holtak enciklopédiáját." >>
Halottas történetek
Boldog Zoltán az Irodalmi Jelenben
"Az előadás a mindenkire váró átlényegülés folyamatos megjelenítésén kívül azt sugallja még, hogy hasonló démonokkal kell megküzdenünk. A kavicsokat szorgosan számon tartó anyóka mi vagyunk, akik az anyagi javakat gyűjtögetve komikus, rikácsoló figurákká válunk az élet végén. De saját félelmünket láthatjuk a pelenkásan a színpad közepén fetrengő öregemberben is, aki a nedves padlón kapálózva képtelen talpra állni – segítség pedig nincs." >>
Szeánsz a Super8-ban
A Kilátó recenziója
"Nem az élet és halál bardóját látjuk, sokkal inkább egymásba folyásukat, a lét körforgását. Sorsok, karakterek egymás mellett és egymás után. Beteg, ápoló, anya, gyermek, katona, szerzetes. A történetek egymásba folynak, váltakoznak. Élet, halál, válaszút. Irigység, harag, vetélkedés, szorongás, félelem. Démonok. Mindezt oldja a játék, a humor. Jó alap erre, hogy férfi játssza a női szerepeket is, akárcsak Shakespeare korában." >>
Sibrik Attila írása a Prae.hu-n
Míg fizikai színházról van szó, és erőteljes a test jelenléte, addig mindvégig a lélekről beszél az előadás. Gyönyörű úgy nézni, hogy kivonjuk belőle a testeket, elképesztően intenzíven hatnak így az árnyékok, az ügyesen megoldott minimális színpadkép, a sötétben egy szál madzagon lengő kancsó, a pallók irányvonalai, a rizs hullása, aztán az azzal való játék a padlón. >>
Halottasszínház
Weiner Sennyey Tibor a Kultúrpart.hu-n
"A „Halottaskönyvre" tehát csak a bátrabbak menjenek el. Azok, akik konvencióikba és képzeteikbe beleragadtak és azokhoz feltétlenül ragaszkodnak, azok, akik valami könnyű, esti szórakozást várnak a színháztól ne. Azok, akik képesek asszociációs láncolataikat, mint a szerzetesek az imafüzéreiket végigmorzsolni, azok akik tudják, hogy az élet pillanatai, mint a szétszórt rizsszemek, úgy pörögnek, azok, akik démonoktól és félelmektől nem riadnak vissza, akiket a kegyetlen őszinteség nem tart vissza, azok ne hagyják ki a darabot. Kevesen fogják megnézni lehet, mert kevesen vannak a bátor szemlélődők, de azoknak valódi színház élménye lesz." >>
A Kultúrprojekt.hu kritikája
"Az előadás összetett, felemelő és elgondolkodtató. Érdemes újra és újra megnézni, mint egy jó filmet és elmerülni a mélységeiben. Az alkotók gondoskodtak róla, hogy a számtalan rejtett motívumot megunhatatlanná tegye a felfedezés öröme." >>
A Journality.hu ajánlója
"A darab egyik legszebb pillanata: szerzetesünk derűs békével üldögél a kis papíresernyője alatt és barátja egy nagy bambusztálból rizsszemekkel „öntözi őt”. Néhány percre elfelejtettem, hogy egy nézőtéren vagyok és átéltem velük a nyári záporok utánozhatatlan frissességét, ahogy az esőcseppek táncolnak az esernyőmön, a járdán; és gyalogolok hazafelé a hegyen, tudom, egy nap majd meghalok, de minden rendben van, mert én és a természet egyek vagyunk." >>
Mondd el Te is a véleményed a darabról!
Egy egri néző vallomása a Halottaskönyvről
"Az egész előadás elragadott, szinte beszippantott. Így utólag nem is értem, nem hangzott el egyáltalán egy szó sem, mégis értettem. Sok minden megváltozott bennem. Önző módon magammal foglalkozom. Lelki nyugalomra, örömre, békére vágyom, mint az egyik jelenetben, ahol összetalálkoznak, akik valamikor az elmúlt életükben már társak voltak." A teljes levél >>
Fotó: Fekete Attila
Fotó: Révész Róbert