top of page

Ami rólunk megjelenik a médiában. Interjúk, riportok, rádiós beszélgetések, tévés anyagok.

A HALOTTASKÖNYVRŐL MEGJELENT CIKKEK

 

NINCSENEK MINDENKIRE ÉRVÉNYES IGAZSÁGOK

Interjú Formanek Csabával a Játékosban

 

"Mindketten sok mindent elveszítettünk az elmúlt években: szerelmeket, barátságokat, otthonná vagy színházzá alakított tereket. Ilyenkor az ember úgy érzi, az életét veszíti el – ez félelmetes és kétségbeejtő. Megpróbálunk kapaszkodni abba, amit addig éltető forrásunknak gondoltunk, de csak még jobban elnyel minket a sötétség. A kérdés persze az, hogy van-e ebből kiút, el tudjuk-e fogadni a létezésünkkel folyamatosan együtt járó változást úgy, hogy nem a félelem uralja közben a lényünket." >>

 

 

MISKOLCI TÉVÉRIPORT

Miskolci Napló Online

 

A Tibeti Halottaskönyv igazi misztikus, ősi tudást hordozó alkotás. Sokan, sokféleképpen értelmezik, sokak sok mindent vallanak céljáról. Nem is olyan régen a miskolciak is megismerkedhettek a keleti bölcsességek eme tárházával, a Helynekemben. A tévériportot itt nézheted meg >>

 

 

HALOTTASKÖNYV A THEALTER-EN

THEALTER-HÍRADÓ: (3.45-től)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

RÁDIÓ:

Thealter-rádió interjú 1. rész, 2. rész

Kritikus szekció beszélgetés (a 31. perctől)

 

THEALTER-BLOG (Nyemcsók Éva Eső):

Előadás előtt

Halottaskönyv

Nagyanyám kendője

 

 

ELŐADÁS KÉSZÜLT A TIBETI HALOTTASKÖNYV ALAPJÁN

Szinhaz.hu

 

A Tibeti Halottaskönyv leírása szerint a haldoklás és a halál utáni állapot állandóan választási lehetőséget kínál számunkra: vagy belemerevedünk kötődéseinkbe és félelmeinkbe, vagy felismerjük valódi természetünk szabadságát és eszerint cselekszünk. >>

 

 

A TÁRSULATRÓL MEGJELENT CIKKEK

 

A MÜSZI-BEN JÁTSZIK ŐSZTŐL A RADIKÁLIS SZABADIDŐ SZÍNHÁZ

Szinhaz.hu

 

Weiner Sennyey Tibor Szapphó című tragikomédiájával, a Katona József drámapályázaton is díjazott darabbal nyitja új évadát a Radikális Szabadidő Színház. A társulat új helyszínen, a Művelődési Szinten (MÜSZI) játssza majd őszi előadásait, októberben pedig országos turnén mutatják be a Szapphót és a Halottaskönyvet. >>

 

 

KALOKAGATHIA
WEINER SENNYEY TIBOR A SZAPPHÓRÓL

Interjú az Irodalmi Centrifúgában

 

"Tragédiához túl sok bennem az irónia, komédiához meg biztosan túl patetikus vagyok. A határok egyébként mindig nagyon izgattak, például szeretek olyan novellákat írni, amik esszék. A tragédia számomra komikus, és a komédia tragikus. Sírni kell azon, ahogy élünk, és nevetni azon, ahogy meghalunk." Az interjút itt olvashatod >>

SZAPPHÓ SZÍNPADRA LÉP?
WEINER SENNYEY TIBOR ÍRÁSA a Kultúrpart.hu-n

 

Milyen érzés, amikor az ember kezéből megszökik a szöveg? Milyen, amikor a dráma elszabadul? Amikor úgy tűnik, előadhatják, aztán lehet, mégse. Tovább >>

SAJTÓ

BUDAPESTI LESZBOSZ

A Kultúrpart.hu videóriportja a készülő Szapphó-előadásról

FIZIKAI SZÍNHÁZI WORKSHOP
a Kultúrprojekt.hu videóriportja

TOLVAJNŐK NAPLÓJA - CIKKEK

 

INTERJÚ A TOLVAJNŐKKEL

A Kultúrprojekt.hu-n

"A Tolvajnők naplója zsigerekig hatol. Az elbűvölt néző hol imádja, hol gyűlöli ezt az öt nőt, hol szabadulna Genet mocskos világától, hol pedig ebben a meghasadt állapotban élné le az életét." Tovább >>

 

ÉLETSZAG A SZÍNPADON

Formanek Csaba a Malomudvarról az ELTE Online-on

 

“Mi „népszínház” vagyunk: olyan emberek alkotják a társulatot, akik a „nép” közül jöttek. Ilyen értelemben nehezebb a dolgunk, mintha csak a profizmusra törekednénk, de a szereplők árasztják magukból azt az életszagot, ami hitelessé tesz egy darabot.” Tovább >>

 

 

A MALOMUDVARRÓL A 9.TV-BEN

Riport a 9. kerületi televízió Kultnegyed című műsorában

 

A TOLVAJNŐKRŐL
Interjú a Kontakt Rádióban Sirkó Eszterrel és Formanek Csabával 2012. szeptember 4-én >>

"SOK TEHETSÉGES FIATALT TALÁLTAM"

Cserje Zsuzsa interjúja a Pepita Magazin 2012. augusztusi számában. 

Formanek Csaba megszállott színházcsináló: nemcsak irányít, rendez, hanem ha kell, épít is. Megfeszített munkával, társulatával megint felépített egy színházat, a Soroksári úton a Malomudvar Színházi Műhelyt. Éjjelenként reflektorokat szereltek, függönyöket varrtak, alapszőnyeget terítettek, nézőteret építettek… Március óta sok előadást tartottak, sajátot és befogadottat egyaránt, de most ki tudja, mit hoz a jövő. Formanek Csaba rendező élete intenzív, szabálytalan és sűrű. Társulata, a tízéves Radikális Szabadidő Színház az elmúlt években rengeteg előadást hozott létre, más-más helyszíneken, legutóbb a Vízrakteret kellett odahagyniuk.

Íme a teljes cikk szkennelt változata >>

SZAPPHÓ-TÖREDÉKEK

Megjelent részletek a darabból

 

I. felvonás, 3. jelenet

Gorgó, Androméda és Melankhosz - librarius.hu

 

I. felvonás, 4. jelenet

Szapphó és Hermész találkozása - kulter.hu

 

II. felvonás, 1. jelenet

Alkaiosz és Pittakosz találkozása - tiszaonline.hu

 

II. felvonás 4. jelenet

Tehetségkutató verseny (Leszbosz Show) - prae.hu

"AGYON VAGYUNK HALLGATVA" 
Interjú Formanek Csabával a szinhaz.hu-n - 2012. május 15.

Don Quijote visszalátogat az Első Pesti Gyárszínházba! Május 15. és 17. között 3 alkalommal is újra sétálószínházazhatnak az érdeklődők. Egy különleges előadás egy különleges helyszínen. Erről mesélt Formanek Csaba, a Radikális Szabadidő Színház művészeti vezetője, a Don Quijote lázálmai című darab rendezője. Tovább a cikkhez >>

A DON QUIJOTE LÁZÁLMAIRÓL
Formanek Csaba a Kontakt Rádióban 2012. május 15-én >>

„HAJÓNK A VIHAROS TENGEREN HÁNYKÓDIK” 

Formanek Csaba írása a Malomudvar 14 hónapjáról a Játékosban

 

"...aztán kiderült, hogy ez a történet nem az épületről, és nem a helyről szól. Mindaz ami történik velünk, az sokkal mélyebb és emberibb. A külső körülmények mintha csak tükörképei lennének saját belső viszonyainknak. A teret szétbontottuk, és egyúttal a társulat is elindult a szétforgácsolódás gyors vagy hosszú, de mindenképp rögös - útján." Tovább >>

SZTRIPTÍZZEL A MAGYAR KULTÚRÁÉRT

Az Index videója 2012. januári akciónkról

 

Vetkőzős performansszal demonstráltak a közgyűjtemények dolgozói és a Radikális Szabadidő Színház a kormány kultúrpolitikája ellen a Petőfi Irodalmi Múzeum előtt, ahol Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár díjátadó rendezvényt tartott.

OTTHON A FÖLDÖN

Interjú Weiner Sennyey Tiborral az Irodalmi Jelenben

 

"A múlt nagy történetei, meséi a jelenben visszhangoznak. Ráadásul ez a trilógia első része, aminek elsőként a befejező darabja volt meg, s most próbálunk végigmenni a kitűzött úton. Következő lépés a Cicero Szicílában drámánk, végül az első és alapötlet, de arról még korai lenne beszélni. Egyébként meg mindig is szerettem az időutazós sci-fiket, a vállalt anakronizmust, mint amilyen a „hét alvó legendája”. Diogenész maga is időutazó a darabban, hiszen más, későbbi században élt, mint Szapphó. Persze az is lehet, hogy az egész nem más, mint egy részeg álom csupán. Diogenész álmodja Szapphót, Szapphó álmodja Leszbosz szigetét, én meg álmodom őket, ti meg engem, titeket meg egy pillangó." >>

 

A SZAPPHÓ TELJES ÉS EREDETI SZÖVEGE

Az Irodalmi Jelenben >>

 

SZAPPHÓ CSUPASZON

Interjú Weiner Sennyey Tiborral a Kultúrparton

 

"Minden irodalmi tett – itt és most már – politikai tett is. Szabad magyar állampolgár vagyok, lehet és van is véleményem mind a közös történelmünkről, mind pedig a közös jelenünkről. Ezt el is mondom, de ez nem aktuálpolitka, hanem novella és elbeszélés, esszé és vers, cikk itt a Kultúrparton, mint amikor a szegénység kriminalizálásáról vagy a költészet értéktelenedéséről írtam, vagy például tragikomédia, amikor a Szapphót játsszuk." >>

 

MAGYAR SZÍNTÁRSULAT GRANADÁBAN

A Costa del Sol magazin riportja a spanyolországi fellépésről

 

Ritka kulturális esemény részesei lehetünk Granadában november 27-én. A budapesti Radikális Szabadidő Színház tart magyar nyelvű előadást a Facultad de Filozofía y Letras, egyetem aulájában. >>

 

SZAPPHÓ SZEGEDEN 

Thealter U21 Híradó - a Régi Zsinagóga színpadán! (5:20-tól)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FÉKTELEN VÁGYAKOZÁS

Petneházi Gábor esszéje a darab kapcsán a Kultúrparton

 

"A mai magyar társadalom megosztottságában és igazságtalanságában talán emlékeztethet a darabban ábrázolt Mütilénére, de a száműzetésből van visszatérés." >>

 

BESZÉLGETÉS SZÖRÉNYI LÁSZLÓ IRODALOMTÖRTÉNÉSSZEL

(a közönségtalálkozón rögzített felvétel) >>

A SZAPPHÓRÓL MEGJELENT CIKKEK 

bottom of page