"Egy egész bordélyt egyedül vihetek"

Nacsa Lilla a Cicero-ról

 

A költőből hetérává züllött Korinnát alakítja a készülő előadásban. A látványtervezéstől a színészet felé forduló Nacsa Lilla meglepődött, hogy egy csábító női szerepet kapott. Megfelelési kényszerekről és az "ideális nő" képéről beszélgetünk.

 

- Hogyan és mikor találkoztál a Radikális csapatával, hogyan kerültél a társulatba?

 

NL: Még 2012 decemberében a Malomudvarban csináltunk a kaposvári K2 Színház előadására jelmezeket, amikor találkoztam Csabával, mint a hely házigazdájával. Előadását akkor még nem láttam. Aztán 2013-ban valahogy felmerült a MÜSZI, mint időszakos díszletműhely lehetőség, és akkor itt voltak már Csabáék is. A Halottaskönyvet láttam először tőlük, és volt egy tréningjük is, amiben új arcokat vadásztak, és bár erről én lemaradtam, megbeszéltük, hogy kipróbáljuk közösen egymást. Volt még egy kapcsom; Pigi (Pignitzky Ádám), aki díszletes, világosító, technikus volt - akkor már egy éve - a Radikálisnál, és mi szaktársak voltunk (díszlet-, jelmeztervezés) Kaposváron, felettem járt eggyel.

 

- Hogyan jutottál a látványtervezéstől a színpadi szereplésig?

 

NL: Ez az egész színházasdi - színpadosdi nekem már elég régóta megvan, 13 évet néptáncoltam, utána elindultam a képzőművészet felé; szobrászat középsuliban, aztán az egyetemen a látványtervezés, de rá kellett jönnöm, hogy a háttér nem az én asztalom, visszakívánkoztam a színpadra. Úgyhogy még egyetem alatt is, de amint végeztem, egyből kerestem azokat a lehetőségeket, ahol kiállhatok mutogatni magam

 

- Mi vonz ehhez a "mutogatáshoz"?

 

NL: Talán a szabadság. Elég autonóm személyiség vagyok, és szeretek a magam kárán rájönni dolgokra.

 

- A Ciceróban egy bordélyház vezetőjeként tűnsz fel. Az erotika és intrika hálójába csalogatod a főhőst. Mit szólsz ehhez a szerephez?

 

NL: Ami nekem meglepő volt, hogy úgy vettem észre, egyértelműen belém látják a csábító nő, meg az erős nő karaktert is, annak ellenére, hogy a magam esze szerint én még ebben egyáltalán nem vagyok biztos, sőt, a darabbéli iskolai szünet-jelenet szintjén vagyok, amiben egy kamaszt, egy nevetséges hülyegyereket alakítok, eldönthetetlen nemi identitással.

 

Természetesen ez elég nagy önbizalmat adott, hogy egy egész bordélyt egyedül vihetek… na jó... szóval, hogy engem láttak alkalmasnak a hetéra szerepre. Azt hiszem, hogy nem csak nekem, de más lányoknak is van egy erős elképzelése van arról, hogy mi az "ideális nő" önmaga számára, és felállít egy félig valós, félig kitalált elvárás-képletet, amit teljesíteni akar. És ha ez nem sikerül, hibásnak érzi magát. Ez a kor problémája is, de én alapból egy kissé megfelelési kényszeres vagyok, lehet, hogy ezt nem sikerült kinőnöm kamaszkorom óta.

 

- Milyennek látod Korinnát?

 

NL: Magányos, erős, önmaga és a külvilág által is meggyötört nőalak… mondom, sokkal komolyabb, mint amilyenre számítottam, persze a rendezés feloldja helyenként, de maga az alap fekete, kocsányos ingovány.

 

- Hogyan látod, meg lehet-e még szólítani az embereket a színházzal manapság? Mi lehet ma a színház valódi küldetése?

 

NL: Az embereket az érdekli, ami őszinte. A színház is olyan, mint minden más - ha nincs benne nyitottság, figyelem, erő, akkor nincs amiért figyeljenek rád. Ha tényleg meg akarom őket érinteni, ez meg fog történni. Mert végül is mi akadálya volna? Valódi küldetés… Talán a koncentráció és a figyelem "szakralitása". Az nincs a plázában.

 

- Mire emlékszel szívesen vissza az eddigi próbafolyamatból?

 

NL: Nagyon szeretem hallgatni, amikor Tibi mesél.