"Egy magból két virág"

Horváth Petronella a Cicero-ról

 

A véreskezű diktátor frusztrált lányát és egyúttal 20. századi "reinkarnációját" alakítja a darabban Horváth Petronella, akit elsőként a Tolvajnők igéztek meg, majd a tréningeken keresztül szerette meg a társulatot.

 

- Többekhez hasonlóan te is a közönség soraiból léptél a Radikális színpadára. Hogy történt ez?

 

HP: Másfél évvel ezelőtt, amikor ide költöztem Budapestre elkezdtünk egy barátnőmmel, Kingával mindenféle előadásokra járni és a "nézzük meg" listánkra került a Tolvajnők naplója, akkor még a Malomudvarban. Nagyon megragadt bennem onnan valami, nem is tudnám szavakkal kifejezni, hogy micsoda, aztán tavaly nyáron meghirdettek egy workshopot a Super8-ban, a Szapphóhoz kerestek szereplőket, illetve az akkor induló stúdióba lelkes érdeklődőket. Különleges élmény volt számomra, amit azon a héten átéltünk az S8 pincéjében, nem volt kérdés, hogy szeretném-e folytatni a közös munkát.

 

- Mi az, amitől érdemes itt dolgozni?

 

HP: Elsősorban a közös alkotás, hogy mindenkinek van lehetősége beletenni abba, amit csinálunk és nagyon meg is szerettem ezt a csapatot, jó, hogy vagyunk. Együtt. :)

 

- Milyen szerepeket játszottál eddig?

 

HP: Ősszel elkezdtük csinálni a Narcolepsiát, az volt az első, amiben benne voltam, aztán Szapphó köréhez is csatlakoztunk páran a stúdióból, személyes kedvencem pedig a most aktuális Cicero Szicíliában.

 

- Lelkesnek tűnsz, ezek szerint kihívást jelent ez a munka.

 

HP: Abszolút kihívást jelent, hiszen ez az első nagyobb szerepem. Nagyon élvezem ezt a próbafolyamatot. A darab két felvonásában két különböző Larát kell megformálnom, Formanek Csaba szavaival élve, azt keressük, hogyan nőhet egy magból két különböző virág. Mindkét Lara nagyon közel áll hozzám, másfelől pedig távolabb nem is állhatna tőlem. Miközben beszélgettünk róla, miközben íródott a történet, ahogyan alakulnak a karakterek, a próbák alatt, néhány ponton jóval több közös vonást vélek felfedezni bennük és bennem, mint azt az első körben gondoltam, érdekes és izgalmas dolgozni rajta.

 

- Mi a különbség a két Lara között? Lehet, hogy esetleg benned is van két Lara?

 

HP: Az első felvonásbeli Lara számára adott a lehetőség a szociális életre, iskolába jár, mégis naplójába burkolózva tölti napjait, mintegy magányra ítéli önmagát. Érdeklődése nem a közösségre, hanem csupán egy valakire irányul, neki igyekszik megfelelni, míg a második, római színben Verres, a diktátor lányaként, Lara akaratán kívül válik magányos karakterré. Bennem is van-e esetleg két Lara? A lehetőségük megvan szerintem, ami kiindulópontnak jó, hogy milyenné válnak a továbbiakban, ki fog derülni.

 

- Hogyan látod, meg lehet-e még szólítani az embereket a színházzal manapság? Mi lehet ma a színház valódi küldetése?

 

HP: Nem kényszer, hogy az ember elolvasson egy könyvet, vagy megnézzen egy színházi előadást, ez érdeklődés és igény kérdése, kinek mire van szüksége, miben hisz, mivel tölti az idejét, mi az amit beenged az életébe és hagyja, hogy hatással legyen rá. A színház, ahogy a mostani szememmel látom, kommunikáció az emberek között. A kommunikáció pedig ösztönös igényünk, hogy megosszuk egymással amink van, amit tapasztalunk és felfogunk a világból, és ahogy a tapasztalataink gyűlnek, úgy kérdésekből is egyre több lesz. A fejlődéshez pedig elengedhetetlen, hogy kérdezzünk.

 

- Kiemelnél valamit az eddigi próbafolyamatból?

 

HP: Nagyon szerettem, a legelső szakaszban, amikor arra kért minket Csabi, hogy írjunk jeleneteket, amiket aztán bővíteni kellett egymás írásainak felhasználásával, nem volt egyszerű és elég sokáig tartott míg megírtam, de rendesen igénybe vette a kreativitásom, nagyon tanulságos feladat volt.