"Benned van a meghódítás vágya"

Bordi Gábor a Cicero-ról

 

A Tűzraktér óta rendszeresen feltűnik a társulat előadásaiban. A közös szellemiség, alkotásvágy tartja itt. Bordi Gábor lesz a címszereplő rabszolgája a Cicero-ban, illetve egy meghurcolt kis úttörőt alakít a rendszerváltó színben.

 

- Jópár éve, a Tűzraktérben ismerkedtél meg a társulattal. Hogyan csatlakoztál a munkához?

 

BG: Akkor még középiskolás voltam, és még nem foglalkoztam színházzal - artistának, zsonglőrnek tanultam. Legelső darab amit a Tűzraktérben láttam, az Oberon világai volt Formanek Csabi rendezésében, ami után egy közönségtalálkozón ismertem meg az akkori társulatot.

 

A Tűzraktérben csatlakoztam a Kuli-Sokk társulathoz, ahol a Tartuffe című darabban személyesen is dolgozhattam Formanek Csabával (neki is volt egy kisebb szerepe az előadásban). Amikor a Tűzraktér az elsötétülés kapujába jutott, azt nagyon nehezen viseltem, és éreztem, hogy mindent meg kell tegyek a Tűzraktérért. Így közelebb kerültem az alkotókhoz, napi szinten találkoztam a társulattal is. Egy tér, egy út, egy szellemiség. Szavakkal nem lehet leírni azt, ami ott volt. Alkotás, alkotni vágyás. Mindenkit ez vezérelt. Későbbiekben Csaba rendezett egy kis performanszt (És a hajó megy) a Gödörben a Performansz Fesztiválon, ebben már szereplőként is részt vettem. Elkezdődött a munka. Építés, kivitelezés, elképzelés, és megteremtés. Építettünk egy bárkát. Egy hajót. Kitaláltuk az ötletet és elkészítettük. Számomra egy jó kaland volt, és egy új út kezdete is. Csabával egymásra találtunk az alkotásban. Jeleztem felé, hogy szeretnék tovább dolgozni az általa képviselt társulattal.

 

- Mit szeretsz az itteni munkában?

 

BG: Voltaképpen azt a szellemiséget, amit előzőleg elmondtam. Ugyanazt az elvet képviselik az alkotók, amit a Tűzraktérben. Alkotás és alkotni vágyás. Szeretet és befogadás. A képzelet határait súrolni és megvalósítani szerintem felemelő dolog. A társulat minden egyes tagja csapatember, akik egy emberként lélegeznek és egy emberként dobban a szívük. Így lesz teljes az egész.

 

- Milyen szerepeket játszottál korábban, ezekből melyikre emlékszel vissza a legszívesebben?

 

BG: Sok mindent alakítottam már itt. Játszottam a kislánytól kezdve a vak királyig. De voltam matróz is, meg drogos is. Játszottam lassított felvételben, meg burleszkszerűen gyorsítva is. Talán a legemlékezetesebb számomra, és ami a legnagyobb kihívást is jelentette, az Oberon világai 8. változata volt a Malomudvarban. Egyszerre kellett önmagamat is játszani, meg egy beteg embert is, aki az elmegyógyintézetbe került végelszámolásra. Egy összetört emberi lélek, aki már semmi jóra nem számít az életben.

 

- Milyen szerepeid vannak a Ciceróban?

 

BG: Én alakítom a kis Simon Attilát, a hegedűs úttörőt, aki a kommunista rezsim alatt cseperedikfel, és szegődik el színésznek. Mivel nem éltem még akkori, rendszerváltás előtti időben, ezért kihívás, hogy felvegyem az akkori idők ritmusát, szokásait, elveit és etikettjeit. Illetve a római színben Tirót játszom, aki Cicero rabszolgája és egyben jó barátja is. Tiro kiséri el Cicerót az úton.

 

- Az eddigi próbafolyamatból milyen élményt emelnél ki?

 

BG: Számomra a legérdekesebb a próbafolyamat eleje volt, amikor még sötétben tapogatóztunk, játszottunk, jeleneteket készítettünk egy adott témakörre. Beszélgettünk az aktuális helyzetekről és a régi ókori helyzetekkel kapcsoltuk össze. Szabadon járhatott a fantáziánk, mert akkor nem volt még kész a darab. Nem tudtuk, hogy merre induljunk, és csak találgattunk. Volt egy olyan feladat, ha a mai magyarországban élne Cicero, akkor ki lenne ő? Mit csinálna? Merre menne? Fantáziánkban szinte minden munkát elvégzett. Volt taxisofőr, politikus, káoszkapitány és rosszabb esetben még drogdíler is.

 

- Hogyan látod, meglehet-e még szólítani az embereket a színházzal manapság? Mi lehet ma a színház valódi köldetése?

 

BG: Az embereket minden olyan dologgal meg lehet szólítani, ami őszinte és tiszta, vicces is meg drámai is, klasszikus és kortárs. Amin az emberek egyszerre nevetnek és sírnak. Amin még hetekig gondolkoznak. Amivel kirugaszkodnak a mindennapokból, és elengedik azokat a problémákat, amikkel az emberek nap mint nap szembesülnek. Olyan mint egy utazás külföldre. Új dolgokat látsz és tapasztalsz. Minden ismeretlen számodra, de benned van a meghódítás vágya is. Szerintem ez a színház küldetése. Sokan sajnos elfelejtik ezt és ettől válik felszínes haknivá néhány produkció.